A bor és a cégér
A mottó Kristóf Attila ironikus megjegyzése korunk marketingstratégiájáról (Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)
A szerző így háborog Én nem tudom... című írásában:
„Jelenleg egy menő reklámszakember kilóra jóval többet ér, mint egy akadémikus. Valamire való cég nem lehet meg marketingcsapat nélkül,
az úgynevezett üzleti élet alapvető,
sőt döntő részét jelenti a reklám,
s a legközvetlenebb módon kihat az életünkre. A média enélkül saját dugájába dőlne, a kereskedelem pangana és elbágyadna minden.
A régi mondást nyugodtan kivetkőztethetjük önmagából emígy:
»A jó cégérnek borra nincs is szüksége.«”
Márpedig ha bort akarunk venni, tájékozódhatunk ugyan a reklámokból, de nem mindegy például, hogy a borász az idén szüretelt először, vagy már évtizedek óta művel szőlőt.
Azt is jó tudni, hogy borait csak a helyi kocsmában mérik, vagy távolabbi és igényesebb közönség is fogyasztja.
A legfontosabb azonban az, hogy a bort vásárlás előtt meg lehessen kóstolni.
Ezen a lapon én is egy kis kóstolót állítottam össze az eddigi életem során végzett munkák eredményeiből.
Lehet válogatni, ízlelgetni, aztán
– ha úgy gondolja, hogy Önnek is szüksége lenne valami hasonlóra – keressen meg a lap alján található levélcímemen.
Megbízóim, felhasználók
- Élet és Tudomány folyóirat
- Gondolat Könyvkiadó
- Akadémiai Kiadó
- Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
- Móra Ferenc Könyvkiadó
- Typotex Kiadó
- Maecenas Könyvkiadó
- Tankönyvkiadó
- Tertia Kiadó
- General Press Kiadó
- Edward Elgar Publishing (UK, USA)
- Távközlési Oktatóközpont
- Diamond Szoftverstudió (Budapest)
- MLOG Kft.
- MedSoftOrg Kft.
- Forma-TEK Bt.
- Tudományos Ismeretterjesztő
Társulat
- MTA Soros Alapítvány
- MTA Zenetudományi Intézet
- MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet
- Magyar Csillagászati Egyesület
- Földmérési és Távérzékelési Intézet
- További 22 európai ország távérzékelési intézete
Delphi
Professzionális fejlesztőrendszer és programnyelv tetszőleges célú,
önálló alkalmazások készítéséhez. A Delphi az Object Pascal
nyelven alapul, a Borland cég hozta létre, de 2008 óta másik cég,
az Embarcadero fejleszti és forgalmazza. A Delphi erősségei
a gyors, közvetlen processzorhasználattal futó kód; a sokoldalú és hatékony
adatbáziskezelés; a szinte teljesen szabadon tervezhető, látványos
kezelőfelület kialakításának lehetősége; valamint a többféle operációs
rendszerre (Windows 32 és 64 bit, OS X, iOS, Android) és így számos
hordozható eszközre történő fordítás lehetősége.
Python
A Python egy könnyen megtanulható, általános célú, objektum orientált,
nyílt forráskódú programnyelv. Első változatát G. v. Rossum hozta
létre 1989-ben, azóta azonban egy egész önkéntes közösség foglalkozik a
fejlesztésével. Python nyelven gyorsan és hatékonyan lehet készíteni kísérleti
programokat, kis kiegészítőket, de akár bonyolult, nagy programrendszereket is.
Interpretált nyelv, ezért ugyanaz a forráskód szinte bármelyik operációs rendszer
alatt használható.
Avenue
Az Avenue az ESRI (Environmental Systems Research Institute)
által fejlesztett ArcView szoftver saját makrónyelve, amelynek
segítségével szinte korlátlanul testreszabható a program kezelőfelülete,
és egyedi célszoftverek készíthetők speciális feladatok támogatására.
Az ArcView fejlesztés 2002-es leállása óta egyre kevesebben használják.
Visual Basic for Applications (VBA)
A Visual Basic a Microsoft által fejlesztett programnyelv,
illetve fejlesztői környezet. Ennek egyes szoftverekbe beépített változata
a VBA. Elsősorban a Microsoft programokban (Word, Excel) találkozhatunk vele,
de más gyártók is használták belső programnyelvként.
A VBA segítségével számottevően kibővíthetők az alapszoftver lehetőségei.
Kis célprogramokat lehet írni a bonyolult és gyakran ismétlődő
műveletsorok automatikus elvégzésére. De alkalmas olyan nagyobb
programrendszer fejlesztésére is, amely működése közben
az alapszoftver (pl. Word) szolgáltatásait használja.
TeX
A TeX szövegszedő rendszert Donald Ervin Knuth amerikai matematikus
alkotta meg 1978–1985 között, mert nagyon elégedetlen volt a szedés
és tördelés minőségével, amit
A számítógép-programozás művészete című – időközben világsikert
aratott – könyvsorozatának első köteteiben tapasztalt. A TeX valójában
tekinthető egy különleges programnyelvnek, amelynek a segítségével igen
bonyolult szövegszedési feladatok is megoldhatók. Egyik fő erőssége
a képletek, tudományos és műszaki formulák szakmai és esztétikai szempontból
is tökéletes megjelenítése, amivel mind a mai napig semmilyen
számítógépes kiadványszerkesztő szoftver nem tudja felvenni a versenyt.
|