REFERENCIÁK – szoftverfejlesztés, Avenue
InterView program
Az InterView program űrfelvételek értelmezésének támogatására, és ezen alapuló felszínborítási térképi adatbázis létrehozására szolgál. IBM PC számítógépen, többféle Windows operációs rendszer alatt is használható. Az InterView az ArcView térinformatikai szoftver
saját makrónyelvén, az Avenue programnyelven megírt program.
A Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) az 1990-es évek elején kapcsolódott be az európai CORINE Land Cover feladatba. Ekkor még a digitális űrfelvételekről nagy méretű színes papírképeket készítettek, erre átlátszó rajzfóliát helyeztek, és a szakértők – az interpretátorok – ezen kézzel rajzolták meg az 1:100 000 méretarányú felszínborítási térképet. A rajz digitalizálás során került vissza a számítógépre, majd több javítási, pontosítási munkafázis után született meg a végleges térkép. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy a sok lépésből álló, bonyolult eljárás jelentősen egyszerűsíthető és pontosabbá tehető, ha a teljes térképezési folyamat számítógépen zajlik.
Magyarországon az 1990-es évek végén indult a CORINE felszínborítási térképek időszakos felújítása, és egyben a felbontás 1:50 000 méretarányra való javítása. A térképezés ekkor már kizárólag számítógépen folyt, az InterView program segítségével. A program az interpretátor számára megjeleníti a kívánt űrfelvételt, és kényelmes eszközöket ad a térkép elkészítéséhez. A szakértő a képernyőn egérrel körülrajzolja az azonos felszínborítási kategóriához tartozó területeket, majd egy adatbeviteli ablakban megadja a szükséges térképi adatokat. A program az adatok szerkesztése közben és azok beírásakor figyeli az interpretálásra előírt feltételeket és figyelmezteti az interpretátort az esetleges hibákra. A munkát részletes magyar nyelvű súgó, helyzetérzékeny súgó és kinyomtatható felhasználói kézikönyv segíti.
A számítógépes térképezésben közel húsz szakértő vett részt, a terepi ellenőrzésben pedig több mint 70 fő. Az interpretátorok tapasztalatai, kérései és a követelményrendszer pontosabbá válása alapján folyamatosan zajlott a program továbbfejlesztése. Az utoljára használt változat verziószáma 3.1 volt. A későbbi években az InterView programnak több speciális célokra módosított változatát is elkészítettem a FÖMI illetve egy németországi és egy szerbiai intézet felkérésére.
|
CORINE Land Cover
A CORINE Land Cover (CLC) projekt célja, hogy elsődlegesen űrfelvételek
alapján, egységes szempontok szerint, azonos módszerekkel felszínborítási
térképet készítsen egész Európa területére, és ezt a térképet
meghatározott időközönként frissítve kövesse a felszínborításban
bekövetkező változásokat. A CLC adatbázis segíti az összehangolt
európai környezeti politika kialakítását, különösen a környezeti folyamatok
modellezése, a regionális tervezés,a tájgazdálkodás és a vidékfejlesztés
területén.
A részletes képes ismertetőt PDF formátumban tekintheti meg.
Avenue
Az ESRI (Environmental Systems Research Institute)
az egyik legismertebb szoftvergyártó a térinformatikai szoftverek területén.
Földrajzi adatbázisok szerkesztésére és megtekintésére szolgáló
ArcView programjuknak 1992–2000 között több verziója látott napvilágot.
A 3.3 verzió után a fejlesztés leállt, és teljesen új
szoftverrendszerre tértek át. Bár az ArcView programot kis mérete,
egyszerű kezelése és számos egyéb kedvező tulajdonsága miatt mind a mai napig
világszerte számos helyen használják, lassan végleg elavulttá válik.
Helyét főként az ESRI ArcGIS szoftverrendszere, illetve a közösségi fejlesztésű,
ingyenes QGIS veszi át.
Az Avenue az ArcView saját makrónyelve, amelynek segítségével
szinte korlátlanul testreszabható a program kezelőfelülete, és egyedi
célszoftverek készíthetők speciális térinformatikai feladatok támogatására.
Az ArcView szoftverrel együtt ez a nyelv is eltűnik. Az ESRI későbbi
fejlesztései a Visual Basic, a Python illetve az EML nyelveket támogatják.
|
|

|
Az InterView adatbeviteli ablaka
Az ablak felső keretében az interpretátor által nem módosítható,
tájékoztató információk láthatók.
Az alsó keretben pedig a megadható, módosítható adatok,
és a megadásukat segítő kezelőelemek találhatók:
- a felszínborítási kategóriakódok teljes listája;
- a kategóriakód megadására szolgáló adatmező;
- a kód súgó ablak megnyitására szolgáló nyomógomb;
- a gyakran használt megjegyzések legördülő listája;
- a megjegyzés beírására szolgáló szövegmező;
- a megjegyzés szövegmezőt törlő nyomógomb.
Az ablakméret tolóka segítségével az ablak magasságát lehet állítani,
a Beír gomb az adatbázisba írja az adatablak tartalmát,
a Bezár gomb pedig bezárja az ablakot.
|